Villanàsok

kozeleg a szeptember.

ez a hir sok mindenkit elszomorit; vége lesz a nyàrnak és kezdodik a munka és a tanulàs... ez minket is bànattal tolt el, mivel el kell hagynunk augusztusi "otthonunkat"...

(de még mielott a konnyes bucsut emlegetnénk, leirjuk, hogy Klàri egyfolytàban a szunyogcsipéseit vakargatja vagy eszzeveszettul keresi az ejszaka kozepen a citronellt mig Hanna edesdeden szundit, esetleg beszel is magaban -vagy a Klàrihoz? ezt sosem tudjuk meg-.... :))

a mostani non stop két hetes munkàt a nizzai szabadnap elozte meg, ahol tobbé-kevésbé kipihentuk az elozo hét fàradalmait (persze csak a reggeli kipakolàsa utàn). a kertész felesége vitt ki minket a buszmegàlloba, igy az odautat nyolcad annyi pénzért sikerult megtenni mintha vonattal mentunk volna.
miutàn megérkeztunk, belevetettuk magunkat a nizzai sikàtorok surujébe, ahol nézelodéssel és vàsàrolgatàssal toltottuk az idot, amig a tengerpartra nem értunk. még egy bolhapiacon is végigverekedtuk magunkat, ahol értékes ajtokilincseket csodàlhattunk meg, amit valoszinuleg egy letatarozott hàzrol szerelhettek le. azért akadt pàr remekmu is, a kedvencunk a gitàr alaku CD tarto àlvàny volt.
egész nap nagyon szép idonk volt, ezért a tengerparton ebedeltunk, kozben megàllapitottuk, hogy ez a legszebb tengerpart, amit làttunk -méteres hullàmokkal-. ebed utàn gondoltuk lubickolunk egyet a tengerben. mint utobb kiderult ez kicsit merész vàllalkozàs volt, mivel nem szàmoltunk a hatalmas hullàmokkal amik erosebbnek bizonyultak nàlunk, s igy a combig éro vizben sikerult egymàs feje felett bukfenceznunk, a kavicsokkal és a sos vizzel keveredve... pàr ilyen akcio utàn lesérulve màsztunk ki a vizbol (ez is kb 10 percig tartott!). utàna inkàbb csak tisztes tàvolsàgbol figyeltuk a hasonlo sorsra jutott embereket.
strandolàs utàn a vàros nevezetességeit kutattuk fel. ebbe annyira belemerultunk, hogy a vonat indulàsàt ismét figyelmen kivul hagytuk, de szerencsére egy helyi sràc felajànlotta, hogy mutat nekunk egy rovidebb utat, és elvezet minket az àllomàshoz. igy ittartozkodàsunk alatt eloszor sikerult elérnunk azt a vonatot, amit kinéztunk.

mikor hazaértunk elképedve vettuk tudomàsul, hogy az elkényeztetett francia csalàd még a reggelit sem birta maga utàn leszedni a lugasbol, nemhogy a vacsoràt eloàllitsa egyedul. (pedig Roland hànyszor elmondta, hogy mindennél fontosabb, hogy a romlando dolgokat minél elobb betegyuk a hutobe, nem beszélve a cukorrol/vajrol/tejrol, amiket mind kinn hagytak a kertben...)


ez utàn kovetkezett a màr emlitett két hét napi 12 ora munka.
erre az adta az erot, hogy szinte -a hàz majdnem minden lakojàval egyutt- szàmoltuk vissza a napokat a Nagy Pillanatig, amikor hon szeretett kenyérado gazdànk départol. ez a pillanat is elérkezett, ezért van idonk egyàltalàn gép elé ulni (na meg mert màr jo a gep) na, de ne siessunk ennyire elore a idoben, azért még volt egy pàr emlitésre mélto villanàs.

-elsosorban az, hogy a szakàcs egyik nap mintha tiz kicsi négert jàtszana, a fél tàrsasàgot megmérgezte:) -a legnagyobb joindulattal persze-ennek oka még mindig rejtély szàmunkra, talàn azzal lehet osszefuggésben, hogy a frissen leszedett viràgot is a zsiros mosogatolébe dugja vàza helyett, vagy hogy szeret minden megmaradt dolgot ujra és ujra felhasznàlni (még -mint kiderult- a "halàlt hozo étket" is képes volt...)

-csendes pihenoinket néha feldobjuk egy-egy kiruccanàssal, legutobb Cannesba akartunk menni Hannànak vonatjegyeket venni. az elengedhetetlen utitàrs persze elkisérte, igy -mint àltalàban- szinte màr megszokàsbol lélekszakadva rohantunk le Valbonne-ba a buszhoz. ott egy 10 perces szuszogàssal egybekotott vàrakozàs utàn ràjottunk, hogy a buszunk ropke egy ora mulva indul csak, igy még volt idonk a nap fàradalmait a friss levegon kipihenni.
sajàt hibà(i)nkbol okulva, jo hamar leultunk a buszmegàlloba, nehogy elmenjen nélkulunk a busz, de olyan jol elcseverésztunk, hogy csodàk csodàjàra a tàvolodo buszunkra lettunk figyelmesek. szerencsére idejében eszméltunk, igy a kovetkezo megàlloban sikerult utolérni a buszt (csak hogy meglegyen a napi edzés). a buszvezeto nagy humorral jutalmazta a versenyfutàst; "nem volt szimpatikus az elozo megàllo lànyok?!"

-koztudott, hogy Rolandnak nem telik el ugy egy nap, hogy le ne szidjon valamiért. ezért, ha mindent tokéletesen is csinàlunk, az utolso pillanatban is képes kitalàlni valamit, amirol ugyebàr "tudnunk kellett volna".
egyik este, mikor a foételes tànyérjàt szedtuk le, odasugta, hogy ugye lesz a tortàhoz fagyi is, mert làthattuk volna, hogy az magàban szàraz lesz, és nehéz étel. erre persze a vàlasz; "természetesen, gondoltunk rà!" ezutàn hatalmas sprint kovetkezett be a konyhàba, ahol a 4. szàmu fridzsiderbol kapkodtuk ki a ko kemény sorbetet, majd forro viz alà tettuk, és szaladtunk is a tobbi tànyérért. mire visszaértunk, a fagyi helyén màrcsak egy langyos levest talàltunk. legjobb megoldàsnak azt làttuk, ha a fagyinak csufolt dolgot a jég kozé dobjuk a fagyasztoba, amig vàllalhatobb àllagu nem lesz. tàlalàsàhoz nagy onuralomra volt szukség...